Amerikai veteránjárművek mindehol

Svédországban fix megállónk Jönköping volt, ott él ugyanis Dinnyés Laci barátunk a családjával, akiktől egy kedves meghívást kaptunk. Ráadásul Manó barátunk és Júlia is oda tartott, hogy majd náluk találkozhassunk végre. Amíg hozzájuk elértünk jópár hangulatos, tóparti kempinget elfogyasztottunk. Volt közötte ilyen is, olyan is. Úgy értem, hogy az egyik, nevezetesen a Viking Camp tulajdonosa egy nagyon jófej, kedves fickó volt, akiről kiderült, hogy félig magyar az apukája révén és gyerekként nem egyszer járt már Budapesten és nem mellesleg Richard Gere alteregója. Reggel, amikor fizetni és kávézni érkeztünk kicsekkolás előtt és leállítottuk a Trabit, döbbenten füleltünk, amikor a fickó vidáman felkiáltott: Trabant, jó autó! Meg voltunk győződve róla, hogy magyar, de kiderült ez minden magyar nyelvű tudása. :D Boldogságában, hogy Trabantot lát azonnal meginvitalt egy jó kávéra, amit természetesen örömmel elfogadtunk és a végén egy kis ajándékot is kaptunk.Kiemelt partnerünk

A következő esti szállásunk közel sem volt ilyen tiptop, ugyanis a bejelentkezés után már valamikor tíz óra körül vettük észre, hogy a meleg víz zsetondobálós, ami persze nálunk nem volt és ilyen tájt már nem is igen lehetett szerezni. Elengedtük a dolgot és, ha már legalább volt egy menő szalonnasütő rittyentettünk egy finom, tűzben sült vacsorát (ezüst papirban szalonka, krumpli, kolbász, hagyma miegymás)

Tóparti kemping

PartnerünkMásnap szintén továbbálltunk és útközben egy érdekes "kiállításra" találtunk. Egy western hangulatot megelevenítő, elhagyatott indiánkocsma, benzinkút, ahol tankolni meg sem próbáltunk, hiszen a pénztárban lévő emberke üveges tekintete arra engedett következtetni, hogy egy bábuval van dolgunk.... Vicces kis hely volt, érdekes volt megállni és nem messze onnan meg egy kirakodó vásárt is összeszedtünk az út menti "ingyen vidd el, ami kell" sátorból. Mintha nem lenne már elég holmi a kocsiban amúgy is. Sebaj, ez az igazi szuvenír.

Fura farm az út mentén

Bár tényleg igyekeztünk,de az a sok bolhapiacos és mindenféle nézelődős megálló csak úgy ette az időnket, így bárhogy siettünk késésben voltunk a Lacival tervezett érkezéshez képest. Nem segített az sem, hogy egyik megálló alkalmával a vizes füvön sikerül becsúcsni BoLHával egy nem is kicsi árokba. Jobb kerék a levegőben, egyensúlyozva..pánik a köbön. Mi a franc? Amikor Petiékben is tudatosult szorult helyzetünk szerencsére kezükbe vették a dolgokat: "- Nyugalom! Mindjárt kitalálunk valamit..." Mit ad a sors, hát nem egy markoló járt éppen arra? :D Mákunkra a segítségünkre sietett, amint meglátta, hogy se előre, se hátra nem lehet kikecmeregni szorult helyzetünkből. Kb. egy pár percbe tartott a mutatvány, olyan ügyes volt a bácsika. Hálából természetesen egy TraBeert neki is adtunk volna, ha nem sietett volna el a helyszínről, de ez sem akadályozott minket, mert Peti addig üldözte, amíg át nem adta neki köszönetünket és a sörikét emlékbe. :D :D Így esett, hogy megúsztuk az árokbacsúszós jelenetet. (Lentebb a videóban is láthatjátok.)

Megállónk

Hegyre fel, hegyre le, tavacska itt is ott is, útjavítás 0-2 km- 4 vagy 5 km-ig jelentsen a tábla bármit is. Lassan, de biztosan egy-két napon belül elértük befogadó barátainkat, akik már türelmetlenül várták minket és árgus szemmel figyelték a trackeren, hogy merre járnak az autók a térképen.

A csúcson

A GPS-sel versenyezve sorra érkezett az iránymutatás "Utca végén balra, vigyázat szarvas övezet!". Végül befutottunk a Dinnyés család otthonába. A ház asszonya, Andi saját készítésű, horgolt kabalákat adományozott a csapatnak, amivel teljesen elkápráztatott minket. Legjobban a legkisebb várt már minket, Ádám. Másnap, amikor kipihenten ébredtünk felkerekedtünk és el is mentünk érte az iskolába, aztán Laci vezetésével városnéző körútra indultunk. Megismertük a főnökét is, Magnust, aki egy végtelenül segítőkész ember és még a defektes abroncsot is kb öt perc alatt megjavította nekünk. Megtudtunk, hogy bizony Svédországban nem igazán jegyezték be a Trabantokat, tehát mondhatni egyáltalán nem. Ebből adódóan nagy szenzáció volt, amikor meg-megálltunk valahol a városban.

PartnerünkDélután Manóék is befutottak. Annyira örültünk nekik, mintha ezer éves világi cimboráink érkeztek volna meg. Annyira jól sikerült az este és a kerti parti, hogy hajnalig beszélgettünk, iszogattuk a TraBeert és közben Ádám, akár egy shéf szorgosan sütötte a grillezett finomságokat. Egy profi vendéglátó veszett el abban a gyerekben.

Másnap végre tényleg sikerült kipihenni magunkat valamennyire és a csoportos búcsúzkodás után tovább indultunk, hogy sötétedés előtt átérjünk Koppenhágába. Hiába reménykedtünk, már szürkület volt, amikor átcsorogtunk az ?resund-hídon és eltűntűnk a víz alatt, de így is nagyon élveztük. Hogy mi történt a dán oldalon? Arról a következő blogrészben mesélünk.