Rovaniemiben egy nagyon kedves magyar család fogadott be minket két napra, a történet vége pedig nem mindennapira sikeredett...

Kiemelt partnerünkAz úton először találkoztunk szarvasokkal - ezek jóval nagyobbak voltak, mint gondoltuk, és mint kiderült veszélyesek is: állítólag nagyon bambák tudnak lenni, és megállnak az út közepén. De sokszor simán csak kiugranak az autók elé. Szerencsére baleset nem volt, de rengeteg szarvas legelészett az út szélén, és talán csak a szerencsének volt köszönhető, hogy az összesen alig egytonnás Trabant nem találkozott össze a párszáz kilós rénszarvassal.

Szarvasok az út szélén - először nagyon érdekes látvány, de veszélyes is

Végül nagy nehezen odaértünk. Természetesen a szokásos késés megvolt, de vendéglátóink elnézték nekünk. Fantasztikus vacsorát kaptunk: borral és minden jóval vártak minket, Renáta és a család "nagylánya", Janka igen finomat főztek. Sok új, érdekes történetet hallgattunk meg a kiköltözésről és az életükről.

Hullafáradtak voltunk, irány az ágy, hagyjunk holnapra minden mást.

Másnap egy bőséges reggeli után felkerekedtünk, hogy meglátogassuk a Télapót, megnézzük a sarkkört, meg úgy egyébként, egy kicsit szétnézzünk a környéken.

PartnerünkA Télapó otthona elsőre egy nagyon picit lehangoló volt, már csak azért is, mert kiderült, hogy ott, a sarkkörön több cég is üzemel, és mindegyiknél ott csücsül bent a Télapó, akivel a gyerekek találkozhatnak, mindegyiknek saját kis ajándékboltja van, és a manók által készített fotót egy elég komoly összegért lehetett elhozni. Ja, odabent tilos volt fényképezni és videót készíteni (kivéve nekünk, mert Renáta intézett sajtós belépőt :D )

Magyarul van egy halom "igazi" Joulupukki Rovaniemiben, és egymásnak konkurensei.

Végülis bementünk az egyikhez, akinél letelefonálták nekünk a sajtós cuccot, és egy nagyon rövid sor után fogadott minket a piros ruhás, nagy szakállas, barátságos Télapó. Igen, sor volt, még így is, augusztus közepén. Sőt, mindenhol karácsonyi dalok szóltak, totál karácsonyi pompában tündökölt az egész. Nyáron.

Télapóval - sajnos a kocsikhoz nem tudott lejönni

Szóval a Télapó egyébként hihetetlenül jófej volt, meséltünk neki a túráról, csodálkozott, de amolyan tényleg nagyon barátságosan, mintha tényleg érdekelné a dolog. Kitudja, lehet hogy a műszak végén a kicsi kunyhójába visszavonulva egy kis meleg tej és süti mellett elővette a tőlünk kapott matricákat, és a TélapóNet-en rákeresett a trabantszerelem.hu-ra. Ha ez így van, kedves Télapó, kérünk dobj egy kommentet a cikk alá! :)

Tőle is kaptunk matricát a kocsira; elmesélte, hogy egyébként ismeri a Trabantot, és hogy pont nem rég voltak nála Zwickauból, Németországból. Sajnos a Trabikhoz nem jött le, de legalább egy jót beszélgettünk vele. Sok sikert kívánt a túra hátralevő részére, gratulált az eddigi kilométerekhez és lassacskán búcsúztunk is tőle, hiszen jópáran vártak még rá. Nem lehet könnyű Télapónak lenni errefelé!

Kötelező kép a sarkkörön

Persze nem maradhatott el a kötelező Sarkkörös kép sem (egyébként kiderült, hogy a felfestett sarkkör sem az igazi sarkkör: pár méterrel odébb van, és az iránya sem egyezik, de valószínűleg így adta ki a tér elrendezése.)

A kocsikkal sajnos nem állhattunk oda, de találtunk egy táblát, ami viszont állítólag a valódi sarkkörön van.

A sarkkörön állnak a világutazó Trabik

Este szállásadóink szintén isteni vacsorával készültek, ezúttal a finn specialitásokat kóstoltuk meg. Vacsi után szauna, beszélgetés, sörözés, mindent ahogyan kell. Fantasztikus vendéglátás volt, ezúton is köszönjük!

Reggel eljött a tovább indulás ideje. Mindenki kissé szomorúan pakolt be a kocsiba. A túrán megismert emberektől valahogy mindig annyira nehéz elbúcsúzni. Nagyon rossz úgy elindulni, hogy az ember újdonsült jó barátokat hagy ott, és talán sosem látja őket viszont. Még viccesen meg is jegyeztük, hogy Jankát elvisszük magunkkal, ha már úgyis szeretné látni Lofotent. De végül csak nevettünk rajta.

Aztán nagy nehezen kikanyarodtunk az útra, és integetve, dudálva lassan elgurultunk. Már kiértünk az utcából, amikor BoDoBácsék félreálltak, láttam, ahogy Peti telefonál. Na, mondtam is Bellának, már otthagytunk valamit, visszafordulunk. Peti beleszólt a rádióba: "Janka is jön velünk!"

Gondolkodás nélkül, boldogan kanyarodtunk vissza, gyorsan összébb pakoltuk a holminkat, és BoLHába Janka táskáit, BoDoBácsba pedig Jankát préseltük be. Fülig vigyorral indultunk hát útnak az új kalandor-társunkkal a fedélzeten. Még gyorsan megálltunk, és megnéztünk egy német katonai síremléket, szedtünk egy jó adag áfonyát az erdőben, sőt, láttunk egy hófehér rénszarvast is. Az úticél pedig immár Svédország. Go Trabi, Go!