Elindultunk - Kassa
Bella, 2018.07.29.
Szombat délután négykor elstartolt a túránk a Roncsbárból. Elképesztő ováció közepette, hatalmas tömeg várta az indulás pillanatát. Természetesen a legjobban a család izgult, voltak is könnyek, aggódó ölelések.

Négy óra előtt fél perccel elindult a visszaszamlálás, Majer Tomi, aki az egész napot levezette, remekül közvetítette azt az adrenalin-löketet és lelkesedést, amivel elindult a kis csapat. Felálltak a túraautók, és mögénk felsorakoztak a veterános és Trabantos cimborák. Pontban négykor pedig rendőri felvezetéssel, minden pompával,barátokkal, családdal, kíváncsi érdeklődőkkel nekiindultunk életünk nagy kalandjának, és egy szuper indulós-bulit magunk mögött tudva elhagytuk Debrecent. 
A magyarországi szakaszt már jopárszor megjártuk, így azt lazán letudtuk. Este kilenc óra körül értünk a kassai szállásra, ami kívülről egy szocializmust idéző kollégiumnak tűnt, de belül teljesen rendben volt. A portán máris elakadunk, ugyanis a portás bácsi nem szólalt meg, csak szlovákul, szóval beletelt egy kis időbe mire kulcsot adott a szobához. Utána viszont gyorsan bepakoltunk. Mivel már kopogott a szemünk az éhségtől, nagyon jól esett az otthonról hozott fasírtocska, amit Peti anyukája sütött nekünk. Álmosság ide, fáradtság oda, még az induló hajrá izgalmainak hatása alatt voltunk. Még meg kellett tárgyalni a dolgokat, a másnapi terveket, a stratégiát, így kb. fél egy volt, mire mindenki ágyba került.

 

KassánKassán
Reggel nem annyira esett jól az ébresztőóra csörgése, de hajtott a vágy, hogy az Óváros macskaköves kis utcáin egy jót kávézzunk. Volt is öröm, amikor egy irtó kedves kis antikvárium-kávézó egyveleget találtunk, nagyon elégedettek voltunk, és a hely tényleg nagyon megfogott minket. 
Kicsit bóklásztunk, de mennünk is kellett tovább Lublin felé, hiszen következő megállónk Lengyelország!
Kapcsolódó vlog-bejegyzés

Galéria

Több bejegyzés
Partnereink
Az oldal használatánál Cookie-kat is szeretnénk tárolni. Engedélyezi ezeket? Adatkezelési tájékoztató
Engedélyezem
Nem engedélyezem