Riga felé rögös az út. Legalábbis amerre a kis csapatunkkal döcögtünk, eléggé "világ vége utáninak" tűnt...
Útépítések mindenhol, amerre csak vitt a GPS (ha nem akart az ember fizetős útra tévedni) Voltak pillanatok, amikor a Dakar Rali-n éreztem magam. A futóműnek sem esett jól a sok kavicsos, feltúrt, göröngyös földút. Cserébe viszont igazi, a városok zajától mentes, egymást erő tanyavilágot; a csodás naplementében szakadatlan forgó, hatalmas szélerőműveket csodálhattunk.
Már besötétedett mire elértük a kempinget, ami nem volt túl biztató, tekintve, hogy már a bejelentkezéskor elég flegmák és bunkók voltak velünk. Miután a recepciónál külön kifizettették velünk, hogy a Trabikkal beállhassunk a kapukon belülre, közölték a kapuhoz érve, hogy csak este tizenegyig lehetett beállni. Kb mindenért felárat számoltak fel, de "legalább", olyan undorítóan szutyok volt a zuhanyzó, ami egybe volt építve a hasonlóan "tiszta" wc-vel, hogy az volt a benyomása az embernek, mintha cirka hetven éve nem nyúltak volna semmihez, esetleg egy-két wifit szétdobáltak a fűben... A túra eddigi legrosszabb szállása volt. Na mindegy. Úgy ahogy voltunk, bevágtuk magunkat a sátorba, másnap meg iszkiri onnan, felpakoltuk a hóbelebancot és meg sem álltunk Észtországig.
Na jó-jó, de! :) Csak nem hagyott minket nyugodni, hogy a Trabikkal is leguruljunk a tengerhez. Igaz kétszer is lekanyarodtunk, mert elsőre zsákutcába futottunk. Utóbb viszont sikerült egy parkolót találni, így élőben is bejelentkeztünk a tengerrel a háttérben.