Trabanttal Németországba - 1. rész
Bella, 2018.11.07.

Elérkeztünk a várva-várt blogbejegyzéshez, amelyben a túra egyik, trabantos szívünknek kedves zarándokhelyét, Németországot és az ott átélt kalandjainkat elevenítjük fel. Visszavittük a Trabantjainkat szülőhazájukba.

JuppíJuppí

Amikor még csak terveztük a skandináv túrát, sőt még azelőtt is Maki sokszor mondta, hogy de jó volna elmenni Zwickauba, lőni egy "gyárkapus" képet. Azt a képet, ami egyszerűen meg kell, hogy legyen neki is, mert olyan ez, mint a szakdogás fotók, ha nincs róla kép, nem is létezik...ugye.. :D Úgy beszélt egy jövőbeni, németországi körútról, ahol végig látogatjuk a  lényeges, trabantos helyeket, hogy én is teljesen beleéltem magam. Amikor elindultunk Norvégiából visszafelé a fiúk szájából sokszor elhangzott, hogy azért van még mit várni, hiszen szemük előtt lebegett a Horch Museum, az említett gyárkapu, az egykori NDK Trabantokkal teli, képzeletbeli utcái. Még a levegő is más lesz, a talaj a lábuk alatt, ahol egykor annyi Trabi gurult. Mondhatni be voltunk zsongva mindannyian.

Igen, ez az a kapuIgen, ez az a kapu

Ott hagytuk abba legutóbb, hogy ismét sikeresen lekéstük a Koppenhágából Rødby-Puttgarten kikötőbe induló kompot, így törültük a foglalást és a következő, későbbi kompra váltottunk jegyet - remélve, hogy azt már csak elérjük. Ez a ladikozás már meg sem kottyant, viszonlag rövid idő múlva kikötöttünk. Ahogy földet értek a kerekeink megindultunk és meg sem álltunk az első Getränkemartktig, hogy begyűjtsük az esti kempingezéshez a söreinket. Ekkor még naivan azt reméltük, hogy überszuper esténk lesz. Nem volt az... A túra legrosszabb kempingezése volt az az egy borzalmas, kínkeserves éjszaka, amit az Elba Camp-ben töltöttünk. De ne szaladjunk ennyire előre.

Kezdett sötétedni, kezdtünk fáradni. A szürkületben egy hatalmas villanás vakított el minket váratlanul a fák lombjai közül, miután 220-al repesztettünk, hogy végre megtaláljuk a keresett szállást. Drága fotó. Nem lett meg a kemping, így találtunk rá a már említett "csodás" helyre. Első pillanatban kifejezetten jónak ígérkezett, sőt bevallom nekem eleinte tetszett a színes hobo sátor, amiből tök jó muzsika szólt, odabent ment a táncitánci, egészen hangulatos volt. Sajnos egy óra múlva a bulinak vége lett, mindenki amerre látott, máshol folytatta a partizást. Gondoltuk eldobjuk a sátrat, villámgyorsan "megágyazunk" és pancsi után, vacsi közben elsörözgetünk. Na itt jött az első hibapont. 

A sátorhelyek egy finomszemcsés, süppedős, homokos területen, a folyó partján voltak kijelölve. A homokba hiába szúrod le a kis karókat, nem ért szart se. Mindegy, alszunk így a sátorban. Ez volt a kisebb probléma. Csakhogy azóta sem tudom ki volt az a nagyon okos, aki kitalálta, hogy a homokba verjünk sátrat, jó lesz az az embereknek. Mindenhova jutott abból a jó kis homokból, be a sátorba is, törölközőre, ruhákra, cipőbe, papucsba. Mindennek a tetejébe a zuhanyzós helység meg kint volt a francba, hogy a vízes mindeneddel jól összeszedhesd a homokot útban az alvóhelyed felé és a sártengerben hempereghess, mert az olyan jó. Non plusz ultra volt, hogy el kezdett szakadni az eső is és rettentően hideg volt. Így aludtunk tehát, sárosan, nyakig csatakosan és csak azt vártuk, hogy reggel legyen és elhúzzuk a csíkot. Már korán kipattant a szemem, magamban csak azt mormoltam, mit mondjunk majd fizetéskor annak a jóembernek, aki a hóbelebancot üzemelteti. Ez a pillanat is eljött, és Petiék szóvá is tették, hogy mégis ezt hogyan gondolták az ötletgazdák, a sátrunkból, minden holminkból pereg a sár... Mire a fickó azt tudta kinyögni, hogy "deháát ez az Elba homokja"... Juhéé, hát mit kezdjünk vele?

Leginkább az vigasztalt, hogy mihamarabb induljunk már el, hiszen Magdeburgban várt az OMMA és Jakab, meg Prokee is. Felpakoltuk a motyónkat, és újra útra keltünk. Igyekezni kellett, hogy odaérjünk időben a találkozóra.

Hamburgba érve egy véletlen folytán sikerült egymást elhagyni egy útelágazásban, és úgy elvitt a forgalom, hogy totál elkeveredtünk és egyszerűen nem találtunk ki Hamburgból. A GPS folyton útlezárásokba, építéseken keresztül akart vinni, emiatt annyit köröztünk, keringtünk a nagyvárosban, hogy totál eltelt az idő és újra késésben voltunk.

 

Csak dúltunk-fúltunk, amíg végül jó útra sikerült felhajtani. Sajnos így késve értünk Magdeburgba, és a hihetetlen mennyiségű, változatos és nem mindennapi járművet nem sokáig csodálhattuk nappali fényben. Kezdett sötétedni, és mire minden négyzetméterre jutó járgányt megnéztük beesteledett.

Omma: Ost-Mobil-Meetings MagdeburgOmma: Ost-Mobil-Meetings Magdeburg

Nem hiába híres ez a rendezvény. A felhozatalban a paletta minden típusa, formája, éke, ritkasága fellelhető volt. Olyan gépek sorakoztak fel, amit még mi sem láttunk, de még Prokee sem.

Ezt a találkozót úgy kell elképzelni, hogy van egy hatalmas területed(tényleg hatalmas) és volt olyan pillanat, hogy szinte megfordulni sem tudsz az autóval. Amikor megérkeztünk, egyből egy jó flottányi Kübel robogott el mellettünk, de az ottlévők szinte fel sem figyeltek rájuk. Mert azon a találkozón már rég nem ez volt az ingerküszöb.

Csak összehasonlításképp: A Sachsenring P240-ből összesen kevesebb, mint 1500 darabot gyártottak. Ebből kombi pár 10 darab, kabrio összesen 4 darab készült. A többi limuzin. Itt egymás mellett négy P240 állt, és mindhárom karosszériaverzió köztük volt.

De látható volt még: Wartburg 355 prototípus, 5 ajtóval. Rengeteg DKW F8. A Trabant-katalógus borítóján szereplő világoskék Trabi tökéletes replikája. Igen, négyzet-kivágású hűtőráccsal. A találkozón sétálva véletlenszerűen belebotlott az ember Skoda 110R-ek csoportulásaiba. IFA a legkülönbözőbb és legmerészebb felépítménnyel. Páncélozottból például több is állt egymás mellett. Barkas B 1000-1, négyütemű VW-motorral. Kamazzal vontatott tábori mobil kórház. Meg sem említeném az egyedileg épített gépeket. (Köszönjük Prokee-nak a találkozós képeket és minden más segítséget, anekdotát, információt.)

Szóval minden IS volt. Ez megérne egy külön cikket, hmmm.. :) 

Annyira megérte elmenni és körbejárni, de annyira, hogy vissza kell menjünk még, hogy alaposan szemügyre vehessünk minden izgalmas, egyedi, klasszikus darabot.

El kellett dönteni, hogy maradjunk-e éjszakára, vagy menjünk haza Prokee-hoz, ami több, mint 200 km-t jelentett még aznapra... Belőlünk a fáradtság és a praktikum szólt, így bevállaltuk az utat, így már mini karavánban, SEBES-sel az élen robogtunk tovább, és meg sem álltunk Meissenig... :)

Folyt. köv...

Galéria

Több bejegyzés